Az áfonya bokor örökzöld vagy lombhullató cserje, mely akár 1,5-2 méterre is megnő. Tavasszal hófehér virágaival, élénk színű terméseivel, ősszel szépen színeződő leveleivel díszít. Hamvas, kellemesen savanykás gyümölcsei július-augusztus körül érnek be.
Létfontosságú számára a napos fekvés és a savanyú talaj, ezért ideális az áfonya bokornak is a rododendronok számára kifejlesztett savanyú föld. Megfelelő helyen és talajon remekül fejlődik, biokultúrában is nevelhető.
Egyik legkiemelkedőbb antioxidánsunk az áfonya, mely savakat, cukrot, pektint és többféle vitamint (A-, B-, C-, D) tartalmaz. Jelentős mennyiségben tartalmaz káliumot, kalciumot, vasat, magnéziumot, mangánt, cinket, ként, foszfort. Hozzájárul a bőr, a kötőszövetek egészségéhez. Antibakteriális, immunrendszer erősítő hatása elismert. Gyógynövényként is nagyon fontos szerepe van, vérnyomáscsökkentő, köhögéscsillapító és vizelethajtó hatású.
Frissen fogyasztva nyerhetjük belőle a legtöbb vitamint, nyomelemet. Ízletes lekvár, szörp, gyümölcslé, szósz, bor és likőr készíthető belőle. Natúrjoghurtba keverve kifejezetten egészséges reggelit készíthetünk. Mélyhűtéssel és aszalva hónapokig fogyaszthatjuk.
Megkülönböztetünk fekete, fürtös kék, valamint vörös áfonyát és tőzegáfonyát. A vörös és a tőzegáfonya hazánkban nagyon ritkán fordul elő, ezért védett növények. Legjelentősebb forgalomban lévő nagytermésű, legízletesebb fürtös kék áfonya fajták: Vaccinium corymbosum 'Blue Ray', Vaccinium corymbosum 'Blue Jay', Vaccinium corymbosum 'Bluecrop'.

A szabadgyökerű növények október második felétől kaphatók! Áraink az Áfá-t tartalmazzák!
Áfonya fajták
Vaccinium corymbosum 'Blue Ray' - fürtös, kék (Jelenleg nem kapható!)
Gyümölcs jellemzői:
fürtje nagy, laza szerkezetű, nagytermésű, sötétkék bogyók jellemzik, kellően szilárd, kellemes aromájú, édes-savas, aromás
Ültetési ideje:
konténeres növény márciustól egészen novemberig telepíthető
Növény jellemzői:
ez a kék áfonya bokor bőtermő, kifejezetten erős növekedésű, kissé szétterülő hajtásrendszerrel rendelkezik, téltűrő képessége kiemelkedő. Ehető termésű növény és díszcserje is egyben. Mesés tavaszi virágzása 3-4 hétig tart, fehérből halvány rózsaszínre váltó virágait csodálhatjuk, emellett zöld vesszői ősszel skarlátvörösre váltanak. Teljesen télálló.
Érési ideje: középérésű fajta, augusztus közepétől szeptember elejéig szedhetjük
Porzói: további porzó fajtákkal ültetve jobb kötődést eredményez, nagyobb a gyümölcsméret és a terméshozam
Permetezése:
gyakorlatilag nem igényel, biokultúrában termeszthető, alkalomszerűen megjelenő betegség esetén kezeljük le
Metszése:
tél végén száraz ágak eltávolítása, 3-4.évtől metszés, ritkítás, hogy levegősebb legyen, a túl vékony vesszőket vágjuk le
Felhasználása: dzsem, lekvár, szörp, gyümölcslé, bor, likőr, fagyasztott és aszalt gyümölcs

Vaccinium corymbosum 'Blue Jay' - fürtös, kék (Jelenleg nem kapható!)
Gyümölcs jellemzői:
nagytermésű, tartósan hamvas, sötétkék, kemény, jó húsállományú, kellemesen savanykás- édes, éretten nagyon finom ízű
Ültetési ideje:
konténeres áfonya bokor márciustól novemberig telepíthető
Növény jellemzői: közepes növekedésű, bokros, sűrű elágazású, általában 1,8- 2 méterre megnövő, bőtermő. Ültetéskor feltétlen használjunk bio savanyú földet, hiszen ezen a talajon fejlődik a legmegfelelőbben. Kifejezetten dekoratív az őszi narancs-piros lombszíne. Az ültetés utáni 3. évtől kezd teremni.
Érési ideje:
hosszú szürete van, mint általában az áfonyáknak, július végétől szeptember elejéig érik
Porzói:
más porzó fajtákkal együttesen ültetve nagyobb gyümölcsre és bőségesebb termésre számíthatunk
Permetezése: alapjában véve nem igényel, vegyszermentesen tartható, betegség esetén használjunk ennek megfelelő szereket
Metszése:
a tél elteltével vágjuk ki az elhalt, elszáradt ágakat, 3-4.évtől metszés, ritkítás, ezáltal levegősebb lesz, több napfény jut be
Felhasználása:
dzsem, lekvár, szörp, gyümölcslé, bor, likőr, fagyasztott és aszalt gyümölcs

Vaccinium corymbosum 'Bluecrop' - fürtös, kék
Gyümölcs jellemzői:
termése nagy, világoskék, lapított gömb alakú, tartósan hamvas, kemény, fürtje nagy, közepesen laza szerkezetű, jól szállítható, intenzív aromájú, bogyói túléretten sem peregnek le a fürtről és megőrzik ízüket
Ültetési ideje:
konténeres áfonya bokor márciustól novemberig ültethető
Növény jellemzői:
középerős növekedésű, felálló hajtásrendszerű, 1,5- 2 méterre is megnövővázágai vékonyak, a nagy termés alatt gyakran szétterülnek, bőven és rendszeresen terem. Jó télálló, aránylag szárazságtűrő, kiváló alkalmazkodó képességű fajta
Érési ideje: érési ideje kifejezetten hosszú, július végétől augusztus közepéig szedhető, a fürtön belül folyamatos a virágzás és az érés, ezért a szedés többmenetes
Porzói: egyéb porzó fajták ültetése javítja a gyümölcsök kötődését, növeli méretét és mennyiségét
Permetezése:
alapvetően nem igényel, biokultúrában termeszthető, időszakosan megjelenő levélbetegség esetén alkalmazzunk ennek megfelelő növényvédelmet
Metszése:
tavasszal távolítsuk el a száraz ágakat, 3-4.évtől metszés, ritkítás, hogy szellősebb legyen, a fény jobban bejuthasson

Vaccinium corymbosum 'Elisabeth' - fürtös, kék (Jelenleg nem kapható!)
Gyümölcs jellemzői:
a fajtára a laza, nagy fürt jellemző, nagyon nagy szemű, külső megjelenésében kerek, égkék, hamvas, ízletes, aromás, fogyasztása rendkívül egészséges, antioxidáns, vitaminforrás
Ültetési ideje:
konténeres bokor márciustól novemberig ültethető fagymentes időben
Növény jellemzői:
a kék áfonya bokor kifejezetten magas fajta, elérheti a 2 métert is, talajigénye savanyú tőzeg, jó vízgazdálkodású talajt igényel, sekély gyökere miatt kerüljük a pangó víz kialakulását, mely a növény kirothadását is eredményezheti, korán termőre fordul, bőséges termést hoz, téltűrő képessége kitűnő, akár 8 kg gyümölcsöt is hozhat egy bokor, őszi lombszíne nagyon dekoratív, narancs-piros színben pompázik a bokor lombhullásig
Érési ideje: májusban megjelenő halvány rózsaszín virágait nyár végén kezdi beérlelni, későn érő, érett gyümölcsök augusztus-szeptember hónapokban szedhetők
Porzói: öntermékeny, bármilyen más áfonyafajta a közelben növeli a terméshozamot
Permetezése: betegségekre nem fogékony, biokultúrában termeszthető, esetlegesen megjelenő betegség esetén kezeljük le
Metszése:
tél végén száraz ágak eltávolítása, 3-4. évtől metszés, ritkítás, hogy levegősebb legyen, a túl vékony vesszőket vágjuk le
Felhasználása: dzsem, lekvár, szószok, szörp, gyümölcslé, bor, likőr, fagyasztott és aszalt gyümölcs

Vaccinium corymbosum 'Denise Blue' - fürtös, kék (Jelenleg nem kapható!)
Gyümölcs jellemzői:
gyümölcse és fürtje nagyméretű, bogyói kékek, hamvasak, íze teljes érettségben kimondottan aromás, harmonikus, színes gyümölcs révén kiváló antioxidáns, tele sok-sok vitaminnal, nyomelemmel
Ültetési ideje: konténeres növény majd egész évben telepíthető fagymentes időszakban
Növény jellemzői:
fejlődési üteme közepes, ágrendszere felfelé törő, bőtermő, hamar termőre fordul, téli zord időjárást módfelett jól viseli, tőzeges savanyú talajon működik hosszú távon, őszi narancsos-piros lombszíne csodálatos
Érési ideje: termése július második felétől szeptember elejéig érik folyamatosan, egy növényen megtalálhatóak a még zöld és a teljesen érett, kék bogyók is
Porzói: további porzó fajtákkal ültetve jobb kötődést eredményez, nagyobb a gyümölcsméret és a terméshozam
Permetezése:
gyakorlatilag nem igényel permetezést, biokultúrában termeszthető, alkalomszerűen megjelenő betegség esetén kezeljük le

Vaccinium vitis-idaea 'Miss Cherry' - vörös (Jelenleg nem kapható!)
Gyümölcs jellemzői:
Eehető bogyótermése gömbölyű, éretlenül fehér, éretten kárminpirosra színeződik. Fogyasztása kifejezetten egészséges, gazdag antioxidánsokban, melyek megvédik szervezetünket a káros oxidációs folyamatoktól, megóvva testünket az öregedéstől.
Ültetési ideje: konténeres bokor márciustól egészen novemberig folyamatosan telepíthető, nyári időszakban kizárólag rendszeres öntözés mellett
Növény jellemzői: A vörös áfonya alacsony növésű, fás szárú kúszó növény. Díszcserjeként is funkcionál, tavasszal gyönyörű harang alakú virágaival, ősszel csodálatos vörösre színeződő leveleivel díszít. Levelei kicsik, oválisak. Termései nagyméretűek, piros színűre érnek. Keményebb teleket is jól viseli, jó fagytűrő, bőtermő. Félárnyékos helyre telepítsük, és biztosítsunk savanyú pH-jú talajt számára.
Érési ideje: a termések augusztustól szeptember végéig szedhetők
Porzói: önállóan is termőképes, további porzó fajtákkal ültetve jobb kötődést eredményez, nagyobb a gyümölcsméret és a terméshozam
Permetezése: alapvetően nem igényel permetezést, biokultúrában termeszthető, esetlegesen megjelenő betegség esetén kezeljük a megfelelő szerekkel
Metszése: tél végén a száraz ágakat metsszük le, 3-4. évtől ritkítsuk, hogy levegősebb legyen a lombozat, a túl vékony vesszőket vágjuk ki
Felhasználása: dzsem, lekvár, szörp, gyümölcslé, gyümölcsbor, likőr, kompót, fagyasztott és aszalt gyümölcs

Vaccinium macrocarpon 'Pilgrim' - Tőzegáfonya (Jelenleg nem kapható!)
Gyümölcs jellemzői:
kifejezetten dekoratív, nagy, liláspiros termések jellemzik, a gyümölcsökön piros-sárga foltok mutatkoznak, húsa világos színű, roppanó, kellemesen fanyar ízű, C-vitamin és ásványi anyag tartalma kiemelkedő, fontos antioxidáns forrás, rendkívül egészséges
Ültetési ideje:
konténeres növény bokor márciustól egészen novemberig telepíthető
Növény jellemzői:
alacsony növésű, 15-30 cm magasra növő, hosszú életű örökzöld növény, igen gazdagon terem, télállósága kiváló, az áfonya fajtákra jellemző savanyú talajt igényli a tőzegáfonya is a megfelelő fejlődés érdekében, napos, félárnyékos helyet kedvel
Érési ideje: fantasztikus gyümölcseit őszre érleli be, szeptember - október hónapokban fogyaszthatjuk
Porzói: önállóan termőképes, további porzó fajtákkal ültetve jobb kötődést eredményez, nagyobb a gyümölcsméret és a terméshozam
Permetezése: gyakorlatilag nem igényel, biokultúrában termeszthető, alkalomszerűen megjelenő betegség esetén kezeljük le
Metszése:
tél végén száraz ágak eltávolítása, 3-4. évtől metszés, ritkítás, hogy levegősebb legyen, a túl vékony vesszőket vágjuk le
Felhasználása: dzsem, lekvár, szörp, befőtt, gyümölcslé, fagyasztott és aszalt gyümölcs